– Új szakmát tanulni az én koromban? Megőrültél?
Egy régi barátom förmedt rám így beszélgetés közben, amikor rákérdeztem: Ha annyira tele van a hócipője a munkahelyével, az egész szakmával is, miért nem fog valami másba. Azt mondta, máshoz nem ért. Jelenlegi szakmájában még képes lépést tartani a korral, de új szakmát ő már nem tanul. Az ő korában már abból kell főzni, ami van. Nincs idő új szakmát tanulni, új karriert építeni.
– Pontosan mikor is fogsz meghalni? – szakítottam félbe a sokféleképpen megfogalmazott, „az én koromban már nem lehet…” kezdetű monológját.
Lefagyott a kérdéstől. Még azt is csak harmadik nekifutásra tudta kimondani, hogy nem készül meghalni, köszöni szépen, jó egészségnek örvend, csak a munkájával és a jelenlegi munkahelyével van tele a puttonya. Végül bevallotta, fél váltani.
Miért félünk valami újba kezdeni?
Félelme az újrakezdéstől nem alaptalan. Magyarországon 40 felett már annak is rohamosan csökken az esélye, hogy a cégek illetékesei elolvassák az állásajánlatukra jelentkező önéletrajzot. Egy fejvadász elmondta, a legtöbb vállalatnál a kukában landolnak azok a CV-k, amelyeken 1985 előtti születési évszám olvasható.
Pedig a legtöbbnél munkaerőhiányra panaszkodnak, a 40, pláne az 50 felettieket azonban még állásinterjúkra sem hívják be. „Hosszútávra keresünk embereket”, mondják. Ez azonban valójában csak kifogás.
Ma már egyáltalán nem divat egy cégnél ledolgozni egy életet. És ez nemcsak a „mai fiatalokra igaz”. Minél piacképesebb szakmát művel valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy 3-5 éven belül munkahelyet vált. Jobb fizetésért, munkakörülményekért, előmenetelért, vagy csak hogy a kapcsolatrendszere ne szűküljön be.
Már csak azért sem vehető komolyan az az érvelés, miszerint azért nem vesznek fel valahol 50+-os munkavállalókat, mert ők hosszútávra terveznek. Ennél hihetőbb, hogy az életkor alapú diszkriminációnak pénzügyi oka van: a fiatalabbak olcsóbbak. Bár a munkaerőpiac ismerői szerint ez sem igaz. Ráadásul a 20-as, 30-as korosztályban jóval nagyobb a hajlandóság a külföldi munkavállalásra, mint a 40-es 50-esekben.
Ma már talán csak a betanított munkák végezhetők el ugyanazzal és ugyanannyi tudással, mint húsz-harminc éve, de már azok közül sem mind. A legtöbb tudás 2-5 év alatt elavul, azaz a ma munkahelyet váltó 40-esek, 50-esek öt év múlva ugyanúgy továbbképzésre szorulnak, mint a náluk fiatalabb dolgozók.
Fejvadászok elmondása szerint a 40, de főleg az 50+ korosztály már inkább a kapcsolatrendszerére alapozva keres új állást magának. A tapasztalataikat próbálják eladni. Nem is igen van más választása, ha a HR-esek a legtöbb cégnél zsigerből a kukában landoltatják az önéletrajzaikat.
Mintha nem egy elöregedő társadalomban élnénk! Mintha bármelyik cég bármelyik szakmában rövid idő alatt tudna fiatal, jól képzett, olcsó munkaerőt találni. Csakhogy ez nincs így. Ráadásul a fiatalok mind nagyobb arányban képzelik el külföldön a jövőjüket. Mégsem igen hallani idősebbeknek szóló felzárkóztató és vagy mentorprogramokról! A vállalatok, vállalkozások nemigen foglalkoznak a 40 felettiekkel.
Mit tehetnek akkor ők, a mai 40+, 50+ korosztályok tagjai, ha az „újba kezdeni” témáján gondolkodnak?
A legjobb, ha már akkor felkészülnek a munkahely, vagy akár a hivatásváltásra, amikor még stabilnak érzik a pozíciójukat a vállalaton belül. Ha figyelik az iparági, munkaerőpiaci trendeket, és azokat szem előtt tartva folyamatosan tanulnak, elkezdenek tanulni. Akkor is, ha a cég nem ösztönzi és nem is támogatja őket.
(Hamarosan folytatjuk)
