Rólam
Fekete Gy. Attila
Karrier-, life- és business coach, szervezetfejlesztő, copywriter, RitArt írásterapeuta vagyok
Karrier- és business coachként segítem az ügyfeleimet új szakmát találni, karriert építeni, vállalkozást indítani. Szervezetfejlesztőként cégeket támogatok abban, hogy hatékonyabbá váljanak.
Több mint 35 éven át dolgoztam a sajtóban újságíróként – döntően a Népszabadság újságírójaként –, majd más lapoknál, internetes portáloknál is. Közben szerkesztettem heti és havi lapokat, vezettem televíziókban élő adásokat. Elsősorban közéleti, bűnügyi és politikai témákban dolgoztam olyan terepeken, ahol a tét mindig nagy volt, a nyomás állandó, gyorsan a dolgok mélyére és mögé kell látni.
Sok ezer emberrel beszélgettem pályám során, sok ezer sorsot, élethelyzetet, túlélési és megküzdési stratégiát ismertem meg. Sokat tanultam tőlük és a történeteikből.
Aztán egyik napról a másikra megszűnt a munkahelyem. Ötven felett kellett visszamenni a startvonalra és újra terveznem az életemet. Akkor találkoztam először coachinggal – ez a találkozás segített felépíteni az új életemet.
Végigjártam azt az utat, amin ügyfeleim velem elindulnak és maguk is végigmennek. Tudom, milyen nehéz az újrakezdés, a bizonytalanság. Egyszerre csinálni a régit, amit már nem szeretünk (ha van még mit), és új lehetőségeket keresni. Tapasztalatból mondom: minden nehézség ellenére meg lehet csinálni.
Nemzetközi akkreditációval rendelkező coachként ezért tudom hatékonyan segíteni az ügyfeleimet új szakmát, hivatást találni, karriert építeni, vállalkozást indítani – vagy egyszerűen sikeresebbnek lenni ott, ahol fontosnak tartják.
Cégvezetőkkel és szervezetekkel is dolgozom. Segítek modernizálni, hatékonyabbá tenni vállalkozásokat. Sokszor ugyanis nem az emberek felkészültsége vagy ambíciójuk hiánya gátolja a fejlődést, hanem az elavult szervezeti struktúra, a rossz belső kommunikáció, a „mi mindig így csináltuk” csapdája.
Emellett RitArt írásterápiás csoportokat is indítok, mert tudom: az írás gyógyít. Nem kell íróvá válni ahhoz, hogy az írás segítsen elengedni a múltat és elindulni egy új úton.
Azoknak segítek, akik nem akarnak tovább sodródni – sem a munkában, sem a magánéletben. Ha itt az idő a változásra, beszélgessünk!
Tanúsítványaim:
Life, Business, Sport coach – Alkalmazott Coaching Akadémia
Karrier coach – Coachingcentrum
Tréner – Antener Kft.
Szervezetfejlesztési szakértő – Laba
Képzéstervezés a gyakorlatban – Laba
RitArt írásterapeuta – RitArt
